Felebred. Egy pillanatra a szemet is kinyitja: nyomasztoan eros feny, nincsenek alakok, arnyak, csak arad a feny, mintha a napba nezne. Szemet azonnal becsukja, de mar keso. Lukteto fejfajas tarsul a tancolo fenyekhez. Az ontudat ebredezik, de a mozgast egyelore hatterbe szoritja a fajdalom es a szemhejan belulrol ugralo csillagok aradata.
Meddig? Micsoda? Aludtam? A kerdesek omlenek, de a fajdalom felulirja azt, hogy a szemevel valaszoljon a kerdesekre. Mozdulni csak ovatosan, inkabb a fulere hagyatkozik: csend van. Egy finom perceges, amit egy riadt pillanatot kovetoen a dobhartyajan lukteto ereknek tulajdonit. Enyhe szelzugas a fak lombjai kozott, de messzi, nagyon messzi.
A feny meg mindig tul eros es a csillagok egy voros hatter elott sziporkaznak.
Ulok. Kenyelmesen. A fejemen es a szememen kivul nem faj semmi. Tudom mozgatni az ujjaimat. Elsore nem rossz leltar. A szagok! Elfelejtettem a szagokat! Frissen vagott fu, semmi mas. Enyhe, aporodott hamutartoszag. Izzadtsag. Az ujjak ujra mozognak. Valami bor, feszes, puha, hatarozott elekkel, kellemes tapintassal.