Sokáig nem birkóztam persze. Rossz ómen, vagy csak dolga volt, elaludt, korán kelt. Álmatlan éjszakát talan nem fog okozni. Egy cigi jól esett volna.
Mi? Ja, nem kösz. Több éve leszoktam. Már akkor se.
Miért? Nincs igazán miért. Nem, nem hatottak rám a sokkolónak szánt reklámok, az orvosok mantrái. Egyszerűen csak eljött a pillanat, amikor már nem kellett és azóta se kell. Próbálni próbáltam, de nem lett tőle se szebb, se jobb semmilyen szituáció. Kábé két slukkig jutottam. Micsoda pazarlás, azért a dekkért egy jumbo jet is leszállna.
Az a reggel. Nem volt ott. Sem a cigi, sem a dekoltázs, sem az anyajegy.

Honnan kezdjem?
Minden eleme fontos a történetnek. Minden.
Nézem a kávém és tolulnak szemem elé az események. Mint valami felgyorsított film, érted?
Nem is film, hanem csak az előzetesek, de felpörgetve, mint állat. Kapkodod a szemed. Azért egy jó nőnél, dekoltázsnál belassul egy pillanatra. Krisztina! Krisztina? Ja, ő a szomszédasszony volt. Neeem, nem afféle bőszoknyás, ablakban lógós, fakanalas kivitel. Nyugdíjas az igaz, de ügyvéd volt fénykorában és az a dekoltázs sok-sok ügyet nyerhetett neki. Hónapokig tréningeztem, hogy az arca is meglegyen. Mármint felismerjem máshol is.
Reggelente kikönyökölt a konyhaablakon és rágyújtott. Érzékien, szeretettel, ahogy csak az életet végigdohányzó emberek tudnak. A nap első cigarettája mindig egy kedves társ, helyrerakja a dolgokat, megnyugtat, hogy a dolgok még mindig ott vannak, ahol tegnap este lefekvéskor hagytad őket. Átszellemült, erotikus dohányzás volt ez. Az ajkairól. amelyek a cigarettát dédelgették, a szemed óhatatlanul csúszott lefelé a dekoltázsra. Ami neki a cigaretta volt, az nekem a két melle közötti völgy, két kisebb ránccal, amik - mint folyók - futottak össze a völgy alján egy apró anyajegyet közrefogva.
Sosem beszélgettünk reggelente. Jó reggelt elmakogva, szigorúan magázva, félig az utcát bámulva arra vártam, hogy a tekintetét elfordítsa, hogy megkaphassam a reggeli betevőt. A jelet, hogy minden rendben van. Gondolom tudta, gondolom legalább annyira fontos volt ez neki, mint nekem. Talán felidéztem benne valamelyik bírót, aki megbabonázva a lágyan ringó látványtól a javára döntött.
Elkalandoztam? Nem hiszem. Mondtam, hogy fontos minden elem.
Itt, ebben például az, hogy azon a reggelen Krisztina nem volt ott. Nem volt nyitva az ablak. Nem voltak ott a mellek, a dekoltázs, a cigaretta, az érzéki ajkak, a szertartás. Én ott voltam kávéval a kézben próbáltam megbirkózni a helyzet jelentésével.

It takes courage, persistance, loads of awareness to resist the gravity of mediocrity... and you fail often. Then you realize that you spend most of your life desperately avoiding any situation that could lead that way. But, but, but....it's so damn comfortable. Easy like a well-worn shoe. It feels that it fits you just fine.

in short: mediocrity and its pull is a bitch.