Honnan kezdjem?
Minden eleme fontos a történetnek. Minden.
Nézem a kávém és tolulnak szemem elé az események. Mint valami felgyorsított film, érted?
Nem is film, hanem csak az előzetesek, de felpörgetve, mint állat. Kapkodod a szemed. Azért egy jó nőnél, dekoltázsnál belassul egy pillanatra. Krisztina! Krisztina? Ja, ő a szomszédasszony volt. Neeem, nem afféle bőszoknyás, ablakban lógós, fakanalas kivitel. Nyugdíjas az igaz, de ügyvéd volt fénykorában és az a dekoltázs sok-sok ügyet nyerhetett neki. Hónapokig tréningeztem, hogy az arca is meglegyen. Mármint felismerjem máshol is.
Reggelente kikönyökölt a konyhaablakon és rágyújtott. Érzékien, szeretettel, ahogy csak az életet végigdohányzó emberek tudnak. A nap első cigarettája mindig egy kedves társ, helyrerakja a dolgokat, megnyugtat, hogy a dolgok még mindig ott vannak, ahol tegnap este lefekvéskor hagytad őket. Átszellemült, erotikus dohányzás volt ez. Az ajkairól. amelyek a cigarettát dédelgették, a szemed óhatatlanul csúszott lefelé a dekoltázsra. Ami neki a cigaretta volt, az nekem a két melle közötti völgy, két kisebb ránccal, amik - mint folyók - futottak össze a völgy alján egy apró anyajegyet közrefogva.
Sosem beszélgettünk reggelente. Jó reggelt elmakogva, szigorúan magázva, félig az utcát bámulva arra vártam, hogy a tekintetét elfordítsa, hogy megkaphassam a reggeli betevőt. A jelet, hogy minden rendben van. Gondolom tudta, gondolom legalább annyira fontos volt ez neki, mint nekem. Talán felidéztem benne valamelyik bírót, aki megbabonázva a lágyan ringó látványtól a javára döntött.
Elkalandoztam? Nem hiszem. Mondtam, hogy fontos minden elem.
Itt, ebben például az, hogy azon a reggelen Krisztina nem volt ott. Nem volt nyitva az ablak. Nem voltak ott a mellek, a dekoltázs, a cigaretta, az érzéki ajkak, a szertartás. Én ott voltam kávéval a kézben próbáltam megbirkózni a helyzet jelentésével.